Meggyes gesztenye torta
Tészta:
8 kanál liszt, 8 tojás, 8 kanál cukor, sütőpor.
Töltelék:
25 dkg gesztenyemassza
25 dkg porcukor
25 dkg Ráma margarin vagy vaj.
2-3 evőkanál rum
3 dl habtejszín
Ez egy zsúrtorta készítésére elegendő. Nagyobb torta készítésénél az adagot arányosan növelni kell, én is ezt tettem.
A tészta öntözéséhez: kb. 1 dl a meggybefőtt levéből, rummal ízesítve
Díszítéshez:
2 dl habtejszín vagy a krém maradékából használok
a díszítésre.
meggyszemek
durvára vagdalt dió
Elkészítés:
A tortalaphoz a 8 tojás fehérjét felverjük, hozzáadjuk a 4 kanál cukrot, kemény habot verünk belőle. Egyenként adjuk hozzá a 8 tojás sárgáját,8 kanál cukrot, majd beleszórjuk a sütőporos,8 evőkanál szitált lisztet,
Kerek tortaforma aljába papírt szabunk, megkenjük olajjal, beleöntjük a masszát, s előmelegített, 180 °C - os sütőben, tűpróbáig sütjük. ( Kb. 35-40 perc.)
A krémhez a margarint vagy vajat jó habosra kikavarjuk, a cukrot hozzáadva sima krémet keverünk belőle, majd a gesztenyével is eldolgozzuk. Rummal ízesítjük.
A keményre vert tejszínt lazán beleforgatjuk.
A tésztát három lapra vágjuk, a vágott felületükön mindkét lapot bőven megöntözzük a rumos meggylével, a tetejére is jusson belőle.
Az alsó lapot a kapcsos tortaformába tesszük, jól megkenjük a krémmel, megszórjuk meggyel.
Ráfektetjük a másik lapot, erre simítjuk a krém maradékát, megszórjuk meggyel és a harmadik lapot is ráfektetjük. Ezt is megöntözzük a rumos meggylével, rátesszük a maradék krémet.
A tetejét és az oldalát is megszórjuk darált dióval. Végül díszítésként a krémből habzsák segítségével mintát teszünk a torta tetejére, majd egy-egy szem meggyet teszünk rájuk.Hűtőben megdermesztjük.
Ajánlott a tortát fogyasztás előtt egy-két nappal hamarább elkészíteni, hogy az ízek összeérjenek és a tészta se legyen száraz.

|